7 népszerű leves a világ minden tájáról

A hidegebb napok beköszöntével, egy tál forró levesnél talán nincs is jobb és egyszerűbb mód arra, hogy felmelegítsük magunkat. A leves eredete a tűz felfedezéséig nyúlik vissza, amikor a főzéssel képesekké váltunk a zöldségeket és húsokat megpuhítani. Az évszázadok során a levesek elterjedése és fejlődése számtalan féle, változatos recept kialakulásához vezetett, ahogy a különböző régiók és kultúrák sajátos ízvilágukhoz alakították ki az ételt.

Mexikói tortilla leves (Mexikó)

Az egyik legfinomabb hagyományos mexikói leves, melyet az országban járva kóstolhatunk a tortilla leves (spanyolul: sopa de tortilla). Bár a tortilla leves pontos eredete nem ismert, Mexikóváros környékéről származhat. Az ország világszerte ismert a kukoricatortilláiról, az őslakosok már i. e. 10 000-ben is készítették tortillát, mivel a térségben bőségesen termett a kukorica. A leves készítése azonban európai hatásnak köszönhető, a Kolumbusz előtti népek, majd a spanyol gyarmatosítók voltak azok, akik a leves hagyományát az amerikai kontinensre bevitték. Ennek a szuper és finom tortilla levesnek az alapját a csirkehúsleves adja, melyet pirított paradicsommal, hagymával, fokhagymával, chilivel, lime-mal és az elengedhetetlen tortilladarabokkal kombinálnak, majd friss sajtkockákkal és tejföllel tálalnak. A ropogós tortillák magukba szívják a levest, ezzel adva meg a leves jellegzetes ízét.

Caldo verde (Portugália)

A Caldo verde, mely zöld húslevest jelent, egy hagyományos rusztikus portugál étel, amelyet az ország minden területén fogyasztanak. Ennek köszönhetően többféleképpen is el lehet készíteni, azonban a legtöbb recept fő összetevői közé: a vékonyra szeletelt zöldségek, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma, és egy jellegzetes észak-portugáliai zöldség, a kelkáposzta is hozzátartozik. Miután a leves megfőtt chouriço kolbász kerül hozzá, mely füstös, sós ízével nagyszerű kontrasztot ad a levesnek. Ez az ízekben gazdag előétel sem tejterméket, sem pedig glutént nem tartalmaz. A caldo verde az ország egyik leghidegebb és legcsapadékosabb régiójából, Minho tartomány borvidékről származik. A mára kulinárissá vált étel, a 15. század óta a szegényebb emberek alap ételeként szolgált. Hagyományosan agyagtálakban szolgálják fel, kukoricakenyér és finom vörösbor kíséretében.

Cullen Skink (Skócia)

A Cullen Skink egy hagyományos, kiadós, sűrű skót leves, amely füstölt foltos tőkehalból, burgonyából és hagymából, valamint tejből vagy tejszínből készül. A krémes halászlé főként Skócia északkeleti részén ismert, nevét Moray partvidék mentén fekvő Cullen tengerparti halászfaluról kapta. A skink skótul marhacsülköt, lábszárat jelent, mellyel gyakran ízesítik is a levest. A partvidéken azonban rengeteg foltos tőkehalat halásznak, melyhez olcsóbban és könnyen lehet hozzáférni, így vált a cullen skink egyik kötelező összetevőjévé a hal. Az egyszerűen és gyorsan elkészíthető levest, gyakran skót ünnepek, pl. november 30-án Szent András-nap alkalmával fogyasztják.

Phở (Vietnam)

A hazájában nemzeti ételként tisztelt leves, Vietnám egyik legismertebb kulináris exportcikke, mely nagyszerűen példázza a vietnámi konyha ízvilágában és textúrájában gazdag összetettségét. Hírneve ellenére meglepően hangozhat, hogy a Phở leves, a vietnámi konyha többi jellegzetes ételével ellenétben nem is olyan régi keletű. Úgy vélik a levest a 19. vagy a 20. században kezdték el készíteni, népszerűsége a francia gyarmatosítók idejére nyúlik vissza. A levesben a rizstésztát és a felszeletelt marhahúst főzik meg különböző illatos fűszerekkel, például korianderrel, fahéjjal, csillagánizzsal, gyömbérrel és kardamommal. Az eredeti recept szerint a húsleves több mint 12 órán át keresztül készül, hogy az ízek minél inkább ínycsiklandozó harmóniává forrjanak össze. Vietnámban a Phở leves olyannyira gyakori étele a mindennapoknak, hogy akár reggelire is fogyasztják.

Egui leves (Nigeria)

Az afrikai ételek szintén gazdag és markáns ízvilággal rendelkeznek, mivel olyan összetevőket tartalmaznak, melyek az európai konyhában egyáltalán nem elterjedtek. Egy ilyen ételre példa a nigériai eredetű egui leves, vagy más más néven efo elegusi, melyet hagyományosan a Nigériában élő Igbó etnikai népcsoport fogyaszt. A leves meglepő ízvilágát a pálmaolajon megsütött őrölt tök- és dinnyemagok adják, melyeket halakkal, garnélarákokkal, spenóttal és illatos fűszerekkel gazdagítanak. A népszerű leves Nyugat-Afrika más-más területén is kedvelt, az elkészítési módok azonban helyenként változnak. Bizonyos területeken zöldségek nélkül főzik, máshol azonban spenóttal (ugu), keserű levelekkel kombinálják. Az egyik legelterjedtebb verzióban különböző húsokkal, halakkal, zöldségekkel és az őrölt magokkal készítik.

Humarsúpa (Izland)

A Humarsúpa egy ízletes, selymes ízű langusztakrémleves, mely Izland leghíresebb levese. A krémes és kissé sós levest egy homárhoz hasonló rákfajtából, a langusztából készítik, mely íze kicsit lágyabb a homárhoz képest. A húslé alapú ételt sóval, burgonyával, tejszínnel, valamint egy csipetnyi curryporral ízesítik, mely élénk sárgás színt ad a levesnek. A klasszikus izlandi leves Kjartan Halldórssonnak halász-szakácsnak köszönhető, akit találmánya igazi legendává emelt.

Šaltibarščiai (Litvánia)

Ez a rózsaszín színű leves a litván konyha hagyományos étele. A szemet és szájat egyaránt ingerlő levesnek élénk színét, a szláv borscshoz hasonlóan a cékla adja. További hozzávalóként uborkát, zöldhagymát, keményre főtt tojást és kefirt adnak hozzá, majd bőségesen fűszerezik kaporral. A krémes levest egy kis időre állni hagyják, hogy az ízek összeérjenek, majd lehűtik. Végül egy kis tejföllel a tetején főtt vagy sült burgonyával együtt tálalják. Ez a vitaminokban gazdag, frissítő leves, különösen kedvelt tavaszi és nyári étel, melyet előételként vagy könnyű főételként is fogyaszthatunk.

A receptek és összetevők vándorlásával szinte már bárhol kipróbálhatjuk vagy elkészíthetjük különböző kultúrák leveseit, azonban utazásaink alkalmával ne szalasszuk el a lehetőséget, hogy az adott ételeket a hagyományos helyi összetevők és elkészítési módok alapján kóstoljuk meg.