Kalandozásaim Toszkánában

Vannak helyek a világban, melyek egész évben gyönyörűek, felkeresésére érdemesek. Ezek közé tartozik Toszkána is. Minden évszakban más és más arcával bűvöl el, de talán őszi ruhájába öltözve tündököl a legragyogóbban. Nekem szeptember közepén volt szerencsém felfedezni jó néhány csodáját, melyekre igyekszem most Téged is elkalauzolni.

Toszkána bűvöletében

Toszkána nevének hallatán szinte mindenkinek a Napsütötte Toszkána (Under the Tuscan Sun) című film ugrik be, ahol az olivafákkal és ciprusokkal tűzdelt elragadó vidék rabul ejti a főhősnő és a nézők szívét. A filmet nézve úgy tűnik, itt minden békés és szívet melengetően mesébe illő.

Azt kell mondanom, ha figyelmen kívül tudjuk hagyni a napjainkban tapasztalható turistaáradatot, a fel-felbukkanó iparosodott részeket és a klasszikus vidékre fókuszálunk, akkor Toszkána valóban olyan, mint a vásznon. Óhatatlanul is belénk költözik és soha többé nem ereszt, örökre elvarázsol kivételes szépségével.

Mielőtt jobban belefeledkeznék e káprázatos régió csodáiról való ömlengésembe, igyekszem összeszedni néhány hasznos tudnivalót a térségről:

A ma ismert Toszkánában még a Római Birodalom felemelkedése előtt etruszkok éltek, tőlük származik a terület elnevezése is. Azonban, ahogy az lenni szokott, a történelem során számos ura volt a vidéknek, mégis, a legmeghatározóbbnak a Medici család bizonyult. A Mediciek 15. századbéli felemelkedésével a 14. században megjelent reneszánsz is egyre erőteljesebbé kezdett válni. E gazdag kor középpontjában Firenze állt, mely a mai napig büszkén hirdeti egykori nagyságát. Ugyanakkor hiba lenne azt állítani, hogy csak Firenzében láthatjuk a múlt örökségét, mivel az eldugott vidéki falvak és kisvárosok éppúgy magukon hordozzák az évszázadok emlékeit. Így Montepulciano, Pisa, Siena, vagy éppen Pienza legalább annyira izgalmas és kihagyhatatlan, mint Firenze.

Az Appenninek völgyében elterülő Toszkána minden kincsét sajnos nem volt időm felfedezni-ahogy Val d’Orcia régiójába sem tudtam eljutni, ez egyébként nagy szívfájdalmam-, mivel arra talán egy év is kevés lenne, azonban “must have” látnivalóiba így is betekintést nyerhettem.

Firenzében arcon csap a történelem

Ahogy már említettem, Toszkána lüktető szíve, kulturális központja a Medici család egykori székhelye, Firenze. Az Arno folyó partjai mentén elterülő város történelmi központja telis-tele van szemet gyönyörködtető épületekkel, csodás szobrokkal, híres műalkotásokkal, romantikus utcákkal és ínycsiklandó finomságokat kínáló éttermekkel, kávéházakkal. Az UNESCO Világörökséghez tartozó városrész teljes bejárásához minimum egy hét kell, főleg azért, mert elsőre szinte felfoghatatlan mindaz, amit itt látni.

Firenzében az ember egyik ámulatból esik a másikba, miközben a tipikusan olasz közlekedés, a robogósok és biciklisek hada, a hatalmas turistaáradat zajos masszájában próbál elevickélni.

Hát igen, Firenze elsőre szinte sokkol a lüktetésével, zajával, megemészthetetlen szépségével. De csak azért, hogy utána rádzúdíthassa sehol máshol nem látható csodáit. Egy ilyen erőteljes érzelmi kavalkád közepette vágtam neki legismertebb nevezetességeinek felfedezésének.

(A jegyárakra most nem szeretnék külön kitérni, azt könnyen meg lehet keresni az interneten, de arra számíts, hogy nem olcsó és szinte mindenhol kell belépőt váltani. Szerencsére mindezt online, előre is megtehetjük.)

Szóval, a gyakran csak “a reneszánsz bölcsője” elnevezéssel illetett Firenze felfedezését a Dóm térrel érdemes kezdeni, melyet a szürreális látványt nyújtó Dóm, illetve az ahhoz kapcsolódó épületek uralnak. A Dóm kupolájának legtetejére, valamint a Harangtorony legfelső szintjére muszáj felmenni, ugyanis az innen elénk táruló 360 fokos panoráma minden egyes lépcsőfoknyi fáradtságot megér! Nem mellesleg a Duomo tér sarkán található Il Bottegone nevű patinás étterem tökéletes választás, ha finom ételekre vágynánk különleges atmoszférával övezve. Firenzei tartózkodásom alatt végül ez lett a törzshelyem, köszönhetően a kedves felszolgálóknak és az olyan isteni ételeknek, mint a gombás rizottó és a friss bolognai tagliatelle.

A Piazza del Duomo egyedi arculatát és finom ételeit magunk mögött hagyva mindenképpen ajánlott még megcsodálni  a Piazza di San Lorenzo és a Piazza della Signoria épületeit is. A Szent-Márk templom, az Uffizi-palota, a Ponte Vecchio híd, valamint a Pitti-palota a Boboli kerttel csak néhány a számtalan híres és kevésbé ismert gyöngyszem közül, melyet kötelező alaposabban is szemügyre venni. Habár egyedülálló épületek és műemlékek százai vettek körül, bennem a Ponte Vecchio híd végében található kedves kis cukrászda maradt meg legerősebben, ahol isteni finom gelatot kapni.

San Gimignano = szerelemhely

A Firenzétől délnyugati irányban, úgy 60 km távolságra megbújó San Gimignano semmihez sem fogható települése számomra valódi szerelemhely. Tudod, az a hely, ahol megmagyarázhatatlan boldogság önti el a szívedet, minden sarok ismerősen hat és igazán otthon érzed magad. Vagyis beleszeretsz egy életre és újra, meg újra visszavágysz.

Nos, nekem ezt jelenti ez a dombtetőn büszkén magasodó középkori település, melyet a “Tornyok városa” névvel is szokás emlegetni.

A régmúlt gazdag nemesei által emelt számtalan lakótorony közül napjainkban 13 még mindig áll, melyekből egyedül a legmagasabb, a Piazza del Duomo téren található Torre Grossa látogatható. Mindenképpen érdemes felkapaszkodni legtetejére, hiszen onnan belátni az egész vidéket és természetesen magát a települést is. Főterein délelőttönként piacot tartanak, melyek elbontása után még inkább előtűnnek a bájos, közel 700 éves épületek. A torony mellett álló Collegiate Church of Santa Maria Assunta (bazilika) áhítatra intő belső tere csak még inkább fokozza a városka leírhatatlan hangulatát.

Az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított San Gimignano középkori, fallal körülvett részében sétálva úgy érezni, szinte életre kel a történelem. Ebből az érzésből a szuvenír árusok és az ínycsiklandozó ételeket kínáló, jó árú éttermek, valamint a Gelateria Dondoli ténylegesen világbajnok (több évben is) gelatoja tud visszarángatni a 21. századba.

A nappal arany színben pompázó San Gimignano az est leszálltával egy másik arcát mutatja meg, mely sokkal csendesebb, és egy teljesen más módon ejt rabul. Ezért érdemes legalább egy éjszakára itt megszálni.

Montecatini Terme és Montecatini Alto kedvesen fogad

A rabulejtő San Gimignanot elhagyva Montecatini Terme irányába vezetett utam. A Pisa és Firenze között elterülő település talán a legismertebb fürdőváros Toszkánában, így elsősorban gyógyvizéről, szökőkútjairól és termálfürdőiről nevezetes.

Hatalmas, többnyire fenyőfák uralta parkjában, a Parco delle Terme-ben sétálva kellemes nyugalom kerített hatalmába, mely a korábbi napok nyüzsgése után igazán jólesett. Mindemellett csodás fürdőjének, a Teticcio Thermal Complex-nek a felfedezése csak hab volt a tortán.

Montecatini Terme a békés, kevésbé zsúfolt hangulata miatt megéri a látogatást, azonban a hozzá kapcsolódó “városrész”, Montecatini Alto az, amiért én valójában felkerestem. A már említett park szélén található siklóval lehet a legkényelmesebben feljutni, de a kalandra éhesek akár gyalogosan is felkapaszkodhatnak a településhez.

A klasszikus, középkori hangulatot árasztó hely gyönyörű panorámával kápráztatja el az ide érkező utazót. Szerencsére jelentős turistahadtól mentes, így zavartalanul sétálva adhatjuk át magunkat szellemének. Szűk utcácskái, barátságos templomai és éttermekkel tarkított főtere nyugalmat áraszt. A kényelmesen kártyázó helyiek látványa, a mennyei gelato és a finom bor egyvelegétől úgy érezni, mintha nem is a 21. században, hanem valahol a múlt egy megismételhetetlen pillanatában volnánk.

Ahogy Montecatini Alto eldugott szegletében, egy padon ülve csodáltam az elém táruló táj panorámáját különös boldogság öntötte el a lelkemet. Felidéztem Toszkánában tett utazásom minden egyes momentumát és csak hagytam, hadd vigyenek magukkal az érzések. Felejthetetlen élmény volt.