Jól sikerült a nyaralás, kellemes volt a tenger, akár órákig bent lehetett lenni. A hőmérséklet is ideális volt a 31-35°C-al az ott töltött 10 napban.
Elhelyezés
A szállással összességében elégedettek voltunk a már "szokásosnak" tekinthető hiányosságokkal együtt is, ami pl. a konyhai eszközök esetében a "nincs két egyforma semmiből" típusú felszereltségben nyilvánult meg, nem folyt meleg víz a csapból, mert láthatóan már régóta tönkrement. De a csúcsot a fürdőszoba vitte el. Ennek a mini fürdőszobának anno volt egykor egy 60cm-es ajtaja, ami tönkrement, és a "mester" ezen ajtókeret belsejébe szerelte bele a pótlására szolgáló harmonika ajtót, ami a teljes nyitottsági állapotában is mindössze 37cm-es! Ez egy kis szekrényajtónak felel meg. Nos ezen a nyíláson csak oldalazva lehet bejutni egy átlagos testalkatú embernek is, így elképzelhető, hogy lesznek emberek, akik egyszerűen be se tudnak jutni ebbe a fürdőszobába, aminek nulla a szellőzése, és ráadásul kitakaríthatatlanúl áll benne mindig a víz a magasabb kifolyású pontú összefolyó miatt, stb.
Ellátás
Önellátókként részben magunk, részben a helyi tavernákban oldottuk meg az ellátást.
Szállás szolgáltatások
Nem volt egyéb igénybe vehető szolgáltatása a szállásnak, ha csak az nem tekinthető annak, hogy megérkezésünkkor a takarításban résztvevő idős úr mindent megtett annak érdekében, hogy a csomagokkal együtt minél később lehessen a szállást elfoglalni. Bár ezen igyekezete a takarítás minőségén nem volt észrevehető, de ebbéli elszántságán még az idegen vezető sem tudott korrigálni. Kivártuk, addig is egy ott üdülő kedves szlovák házaspár ajánlotta fel a fürdőszoba ill. mellékhelyiség használatot.
Tengerpart
Nagyon kellemes volt az időjárás és a tenger is, a víz tiszta volt a szélén némi tengeri fűvel, ami természetes is egy tengerparton. Maga a homokos tengerpart tiszta volt, kényelmesen lehetett helyet találni bárhol a napozáshoz, pihenéshez, - csak ajánlani lehet bárkinek, aki tuti biztos jó helyen akar nyaralni.