A recenziók nem hazudnak. Minden szuper volt, de legközelebb augusztusban nem mennék, mert túl nagy a hőség és nagy a levegő nedvességtartalma.
Elhelyezés
Az első épületben laktunk, ahol volt egy kis oldalsó erkélyünk, a kilátás nem a tengerre nézett, de megfelelt, mert legalább nem sütött a szobába a nap. Kisebb szobánk volt, de megfelelt. A bútor régebbi, furcsa türkisz színűre festett, így első pillantásra nem keltett valami jó benyomást, de minden működött. A szobán volt hűtőszekrény, minibárral, de az még AI esetén is fizetett. A TV-ben volt pár angol program, több német programmal. Egyénileg szabályozható a légkondícionálás, jól működik. A fürdőszobában zuhanysarok van, WC, mosdó és hajszárító. A toalettpapírt a szemétkosárba kell dobálni. A zuhanysarok folyott - ez volt az egyetlen hiba - minden zuhanyozás után víztócsa állt a fürdőszobában. A szálloda nem teljesen csendes, egy forgalams utca mellett fekszik és néha hallatszott a 6. emeletről a diszkó is, de ez nem volt tragikus. Egy jó 3 csillagos kategóriának megfelelő, de luxusra ne számítson, különben minden tiszta, karbantartott. A központba a strandon át egy sétával is eljuthat, nincs messze, de dolmussal is utazhat.
Ellátás
Kitűnő‼ Svédasztalos volt az étkezés. Nagy volt a választék, sok húst kínáltak, ami más török szállodákban állítólag ritkaság, volt választék zöldségekből is - friss és párolt zöldségeket kínáltak, kaptunk gyümölcsöt, salátát és édességet. Az ebédlő egy része légkondícionált, este a medence melletti asztaloknál is étkezhet. Az italok közül az AI keretén belül csak kis poharakban kínálják az üdítőt, egy este legalább 5x el kell menni a bárba innivalóért. Kitűnő volt a csapolt Efez Pilzen . A szobára italt és ételt tilos felvinni, de mi ezt az italokkal nem tartottuk be. A szomszéd üzletben vásároltuk a 2 literes innivalót. A strand bárjában fizetni kell, de ott csak jégkrémet vásároltunk, az innivalót a szemközti üzletből hordtuk.
Szállás szolgáltatások
Talán 2 alkalommal volt a héten esti animációs program - hastánc, népi táncok, koncert...A szállodában masszázsokra is jártunk - az első alkalommal elégedettek voltunk a török masszázzsal, így hagytuk magunkat rábeszélni még 6 alkalomra - egészségügyi hátmasszázs volt. A masszőr kellemes, kedves, beszédes ember. Ahogy észrevettem, mindenkinek ajánlotta ezt a masszázst, de a mai életmód mellett, talán szüksége is van rá mindenkinek. A masszázsközpont vezetője és a kolléganője kitűnő munkát végzett, nagyon jól masszíroztak és sokszor több mint 30 percet. Az idegenvezető szerint ezekre a masszázsokra más szállodák vedégei is jártak. A medence tiszta volt, de viszonylag kicsi a vendégek számához képest. A nyugágyakat már reggeltől lefoglalják törölközőkkel, de csak a bolondok töltik a medencénél az időt...A takarítás rendben volt, csak nem nagyon mostak fel. A szobáról a fürdőlepedőket tilos a strandra kivinni. A szállodában napi 2 euróért bérelhető strandra való fürdőlepedő. Inkább vigyen magával hazulról, abban a nagy nedvességben nehezen száradtak meg az erkélyen.
Tengerpart
Egy viszonylag forgalmas úton át érhető el, de ez nem jelentett gondot. A nyugágyért, napernyőért fizetni kell, mindegyik 3-3 lírába kerül, de a fizetett napernyők mellé a vendégek a sajátjaikat is letehették, ez talán megengedett. A homokban cigarettacsikk volt, különben tiszta. A tenger többnyire szintén tiszta volt, néha este, vagy nagyobb hullámok esetén kicsit zavaros volt a víz , hínáros volt, de ez nem tragikus. Éjszaka a víz teljesen áttetsző. A strand homokos, a part köves, lábbeli nélkül nem lehet a vízbe menni, a legtöbb vendégnek nem volt lábbelije, de úgy kényelmesebb, a homok is túl forró...Néhol betonlapok vannak, de ez kikerülhető. Egészen kicsi gyerekeknek nem ajánlanám, nem annyira fokozatos a part lejtése és néha nagyok a hullámok - felnőtteknek és nagyobb gyerekeknek viszont szuper lehet, nagyon élvezetes, vigyen magával úszópárnát, de vásárolni is lehet, nem drága.
Szállás általános értékelése
Kirándulásokat az idegenvezetőtől rendeltünk, a helyi utazási irodák ezeket a kirándulásokat min. fele áron kínálják, de nem tudom, mennyire megbízhatóak, ezzel nincs tapasztalatom. Voltunk a delfináriumban, Side-ben, a hajókiránduláson, megnéztük az Alanyában fekvő várat és vásároltunk. A kirándulások jók, de nagy meglepetéssel nem szolgálnak. A delfináriumban volt 3 delfin, Olaszországban a show műsorban 6 delfin szerepel, Side sem hasonlít Pompej-hez,...De aki nemcsak a strandon szeretne feküdni, miért is ne. A szállodába az étkezés és a strand miatt újra elmennék , Alanyába nem tudom...Nem sok ott a látnivaló...A vásárlások kedvelői viszont élvezni fogják és állítólag jók a diszkók, de mi nem jártunk. A török kereskedők is kiáltoznak a vevőkre, de nem annyira tolakodóak mint pl. Egyiptomban, de alkudni ott is kell. Az első ár ugyanis túl magas.