Mauritius
-
Állatvilág
Maurícius figyelemre méltó, tarka állatvilággal rendelkezik. A sziget a számunkra ismeretlen, exotikus madarak, hüllők és tengeri élőlények hazája.
Mauritius talán legismertebb állatfaja és egyben nemzeti jelképe a már kihalt dodó madár, amely a 17.századig élt, de a holland bevándorlók kiirtották. Lassú, bizonytalan mozgású madár volt, tulajdonképpen egyik oldaláról a másikra dőlve totyogott. A kinézete sem volt valami bizalomgerjesztő, nagyon rövid, hártyás lábai, hosszú, lefelé ívelő csőre és rövid szárnyai voltak. A nagysága igencsak meglepő, mérete elérhette a pulykáét. Valószínűleg szürke,vagy fekete tollazattal rendelkezett. A leírásokból kiderül ,hogy csőrében köveket hordozott, amelyek segítségével széttörte a diót és a magvakat. A maga nemében nagyon érdekes és egyedülálló madár volt, amelyről sok információ és leírás maradt fenn. Sajnos a telepesek által honosított állatok fokozatosan kirtották a fészkeiket. Talán ezért is lett Maurícius szimbóluma. A madarat legélethűbben a Port Lous-i Múzeumban tekinthetjük meg, ahol a testének életnagyságú rekonstrukciója látható.
Nagy számban fordulnak elő az ölyvek és a vadon élő andulkák is. Szigorúan védettek, csakúgy, mint a legnagyobb galamb, a mauríciusi rózsaszín galamb is. A szigeten énekesmadarak népes csoportja él, ezen kívül láthatunk jégmadarat, papagáj- és galambfajokat, a nálunk jól ismert verebet, valamint tengeri és vízimadarak sokaságát.
Ami a belterületek állatvilágát illeti, több kígyófaj él itt, néhányuk mérgező. Kellemes meglepetésként majmokkal is találkozhatunk, az apró denevérekkel való találkozás már nem ilyen kellemes. Ami a rovarvilágot illeti, mitegy 200 rovarfaj él itt,a legyektől, szúnyogokon keresztül egészen a színes szarvasbogárig. Maurícius faunájának legfőbb képviselőit a Port Louise Múzeumban is megtekinthetjük. A sokszínű és változatos tengeri élővilág szintén magával ragadó. Semmi máshoz nem lesz kedvünk, mint búvárkodni és a meleg tengerben felfedezni a korallok, kagylók és a színes halak világát. Az itteni vizekben sok egyében kívül bálnákat, delfineket és tengeri teknősöket is láthatunk.