A nemzetközi utazásszervezők nem rendelkeznek magyarországi székhellyel, illetve hazai személyes elérhetőséggel. A velünk együttműködésben álló összes nemzetközi utazásszervező törvényileg rendben bejegyzett, megfelelő vagyoni biztosítás szerint működnek. Amennyiben a kiválasztott utazását nemzetközi utazásszervező biztosítja, úgy az utazási szerződés, a dokumentumok és a panaszból eredő esetleges követelések az utazásszervező bejegyzett anyaországára vonatkozó jogszabályok érvényesek.
Az Alltours Flugreisen az ötödik legnagyobb utazási iroda Németországban. Ehhez az utazásszervezőhöz más kisebb cégek is tartoznak, mint például a Reisecenter alltours.
(210 utazási irodából álló lánc), Bye-Bye (elektronikusan kombinált utak szervezője). Emellett dinamikus csomagokat is kínál Alltours - X márkanév alatt.
A vállalat Spanyolországban is jelen van az Alltours Espaňa, a C.G. Canarias és a mallorcai Viajes allsun beutazó irodával.
Az Alltours a családi nyaralásokról gondoskodik, és kiterjedt animációs programokat kínál, beleértve a gyermekfelügyeletet is. Az Alltours különféle aktív pihenéssel, vagy sporttevékenységgel egybekötött utazásokat, wellness- és romantikus üdüléseket is kínál.
Az Alltours minden fontosabb turisztikai célpontra szervez utakat, például a Kanári- és Baleár-szigetekre, Görögországba, Törökországba, Egyiptomba, Tunéziába, Srí Lankára, a Dominikai Köztársaságba, Kubába vagy Thaiföldre. A céget 1974-ben Willi Verhuven alapította.
Dokumentumok: Alltours
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Fontos információk
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
Foglalható úti célok a(z) Alltours 2025-ös kínálatából
Málta (68 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 17 °C Tenger hőmérséklete: 19 °C | 163 589 Ft |
Seychelle-szigetek (19 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 555 855 Ft |
Portugália (15 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 15 °C Tenger hőmérséklete: 17 °C | 175 265 Ft |
Kenya (26 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 425 917 Ft |
Zöld-foki-szigetek (46 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 26 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 280 088 Ft |
Montenegró (65 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 13 °C Tenger hőmérséklete: 15 °C | 155 161 Ft |
Indonézia (15 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 469 707 Ft |
Srí Lanka (46 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 31 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 441 999 Ft |
Tunézia (61 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 17 °C Tenger hőmérséklete: 18 °C | 199 701 Ft |
Omán (49 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 27 °C Tenger hőmérséklete: 25 °C | 389 606 Ft |
Görögország (781 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 14 °C Tenger hőmérséklete: 17 °C | 153 057 Ft |
Marokkó (72 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 18 °C Tenger hőmérséklete: 19 °C | 219 290 Ft |
Dominikai Köztársaság (85 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 487 391 Ft |
Bulgária (123 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 8 °C Tenger hőmérséklete: 12 °C | 174 801 Ft |
Thaiföld (133 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 373 195 Ft |
Egyesült Arab Emírségek (154 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 26 °C Tenger hőmérséklete: 25 °C | 206 847 Ft |
Kuba (56 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 430 457 Ft |
Bali (71 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 469 707 Ft |
Madeira (137 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 21 °C Tenger hőmérséklete: 20 °C | 206 063 Ft |
Zanzibár (42 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 447 660 Ft |
Mexikó (69 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 25 °C | 489 900 Ft |
Hollandia (22 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 7 °C Tenger hőmérséklete: 9 °C | 130 931 Ft |
Kanári-szigetek (637 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 22 °C Tenger hőmérséklete: 21 °C | 190 359 Ft |
Spanyolország (15 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 15 °C Tenger hőmérséklete: 16 °C | 146 659 Ft |
Horvátország (216 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 12 °C Tenger hőmérséklete: 15 °C | 186 619 Ft |
Mauritius (15 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 28 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 452 918 Ft |
Ciprus (116 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 18 °C Tenger hőmérséklete: 20 °C | 190 444 Ft |
Curacao (34 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 27 °C | 601 367 Ft |
Egyiptom (193 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 20 °C Tenger hőmérséklete: 20 °C | 122 434 Ft |
Olaszország (196 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 15 °C Tenger hőmérséklete: 16 °C | 211 893 Ft |
Maldív-szigetek (109 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 466 375 Ft |
Tanzánia (15 szállás) | Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 447 660 Ft |